2023. okt. 16. | Hírek
A babonával ellentétben péntek 13. egy igazán szerencsés nap volt a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (HUN-REN SZBK) számára. Nemcsak az intézet “születésének” 50. évfordulóját, hanem Magyarország első női Nobel-díjas kutatójának, Karikó Katalin látogatásának is örülhettünk. Az esemény különlegessége, amelyre Nagy Ferenc főigazgató is felhívta a figyelmet köszöntőjében, hogy 50 évvel ezelőtt, az épület hivatalos átadása is egy szegedi kötődésű Nobel-díjas kutató, nevezetesen Szent-Györgyi Albert részvételével zajlott.
2023. október 13-án, pár perccel 10 óra után hatalmas vastapssal kísérve lépett be a HUN-REN SZBK Straub F. Brunó előadótermébe Karikó Katalin, hogy részt vegyen a HUN-REN SZBK jubileumi ünnepségén, amelyhez Csák János (kultúráért és innovációért felelős miniszter), Freund Tamás (MTA elnöke), Gulyás Balázs (HUN-REN MKH elnöke), Szabó Gábor (SZTE rektora) és Botka László (Szeged polgármestere) is csatlakozott. Csák János miniszter úr beszédében felhívta a figyelmet a kormány tudományt támogató intézkedéseire, illetve bejelentette a Kutatási Kiválósági Tanács létrejöttét, amelynek tagjai között vannak Kondorosi Éva és Röst Gergely szegedi kutatók, illetve a szintén 2023-ban Nobel-díjat kapott Krausz Ferenc is. Freund Tamás, akinek köszöntő beszéde az MTA oldalán is elérhető, a 20. századot a fizika, míg a 21. századot a biológia korszakának nevezte. “ Az SZBK-ban pedig ennek a rendkívül sokszínű tudományágnak több részterületét is képviselő szellemi műhelyek alakultak.” Az eseményen köszöntőt mondott még Gulyás Balázs, Szabó Gábor és Botka László is. Szeged város polgármestere elmondta, hogy a Városházán egy hölgy különleges, féltve őrzött családi ereklyét adott át Karikó Katalin részére: Szent-Györgyi Albert kézzel írott, baráti stílusú levelét. Botka László elmondta, hogy Katalin szobrot kap a Dóm téri pantheonban, aminek helyét ő maga választhatja majd ki.
A köszöntők és korábbi főigazgatók visszatekintéseit követően a résztvevők egy lenyűgöző és rendkívül szellemes előadást hallhattak Katalintól “Az mRNS mint gyógyszer: az SZBK-s kísérletektől a klinikai alkalmazásig címmel. A HUN-REN SZBK-ban töltött éveitől kezdve az mRNS kutatásain át az Amerikába jutásáig és a vakcina módszerének kidolgozásáig mesélte el életét és munkásságát, vicces történetekkel fűszerezve. Beszédében megköszönte tanárainak és a HUN-REN SZBK munkatársainak, hogy a kutatói életforma felé terelték.
A jubileumi rendezvény előadásain való részvétel és egyéb kötelezettségei mellett Katalin a nap során több alkalommal is szánt időt arra, hogy dedikálja október 4-én megjelent Áttörések című könyvét, és a róla szóló A lány, aki kutató akart lenni elnevezésű mesekönyvet, illetve aki szeretett, az közös fotót készíthetett is vele.
A jubileumi program a Városi Sportcsarnokban tartott gálavacsorával záródott, amelyen Katalin jókedvűen beszélgetett, fotózkodott a résztvevőkkel, és még táncra is perdült, teltházassá változtatva ezzel a táncparkettet.
Hatalmas megtiszteltetés volt falaink között köszönteni az ország első női Nobel-díjas kutatóját, és részvételével ünnepelni alapításunk 50. évfordulóját!
Borítókép forrás: Délmagyar, Gémes Sándor