2024. jún. 6. | Hírek
Újfajta megközelítéssel veszi fel a harcot Kintses Bálint és kutatócsoportja korunk egyik legnagyobb kihívásával, az antibiotium-rezisztenciával szemben. A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (HUN-REN SZBK) Biokémiai Intézetének csoportvezetője már közel öt éve kutatja munkatársaival az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának háttérmechanizmusait, valamint térképezi fel a patogének terjedését, leginkább Kelet-Európára fókuszálva.
Kutatásuk célja, hogy olyan új, bakteriofág-alapú eljárást fejlesszenek ki, amellyel személyre szabottá tehető a betegek kezelése. Emellett egy olyan folyamatosan frissülő szuperbaktérium adatbázis létrehozásán is dolgoznak, amely eredményesebbé teheti a szuperbaktériumok elleni küzdelmet.
A bakteriofágok olyan vírusok, amik csak baktériumokban képesek szaporodni, az emberre nem jelentenek veszélyt, ezért is lehetne őket potenciális „fegyverekként” bevetni az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen. Azonban, szemben az antibiotikumokkal, a bakteriofágoknak elég szűk a hatásspektruma – az egyes fág fajták csak bizonyos baktériumok ellen hatásosak. Emiatt a megfelelő terápiás eljárás kialakításához fontos tudni, hogy milyen baktériummal fertőződött meg a beteg.
Ennek megoldására Kintses Bálinték – több hazai és határon túli kórházzal együttműködve - olyan folyamatosan frissülő baktériumtérképet állítanak össze, amely régiónként mutatja meg az adott területen elterjedt rezisztens kórokozó fajtákat. Az adatok segítségével pedig olyan „fágkoktél” készíthető el, amellyel eredményesebbé válhat a betegek gyógyítása.
Kutatásuk fontosságát és szükségességét mutatja, hogy nemrégiben egy 400 napja kórházban fekvő ausztrál kisfiú életét mentette meg Apjok Gábor, aki a csoport munkatársa. Az Ausztráliából kapott baktérium-izolátum elemzésével megtalálta azt a bakteriofágot, amelynek segítségével sikerült a gyermeket meggyógyítani és végre hazamehetett.
Bár Európa számos országában (például Belgium, Németország, stb.) már engedélyezett a fágterápia, addig Magyarországon még nem használható a gyógyászatban. Kintses Bálinték bíznak abban, hogy hazánkban is hamarosan elérhetővé válik ennek az akár életmentő módszernek az alkalmazása.
Kintses Bálinttal készült videó az alábbi tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=SIi53XF0emY
Borítókép forrása: Pixabay, Qimono képe https://pixabay.com/hu/photos/bakt%C3%A9riumok-mikrobiol%C3%B3gia-szervezet-3658992/