2025. máj. 22. | News
Idén, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Straub Napok rendezvényét Nagy Ferenc főigazgató május 20-án egy kora délelőtti órában nyitotta meg, majd a kétnapos esemény május 21-én este egy bankettel zárult.
Az első nap egy tudományos seregszemle jegyében zajlott: a HUN-REN SZBK négy intézete 3-3 előadásból álló sorozatban számolt be a közelmúltban elért kiemelkedő eredményeiről.
A második nap délelőttjén a főigazgató és a gazdasági vezető 2024. év értékelőjét követően a HUN-REN SZBK elismeréseinek, kitüntetéseinek átadására került sor. A HUN-REN SZBK legrangosabb elismerése – az SZBK akadémikusainak javaslata alapján – az évente átadásra kerülő Straub Plakett, amit idén a kiemelkedően magas színvonalú tudományos tevékenysége elismeréséül Kintses Bálint, a Biokémiai Intézet tudományos főmunkatársa kapta.
A HUN-REN SZBK szintén évente elérhető díját az SZBK Qualitas Biologica Alapítványa pályáztatás útján osztja ki a „Legjobb tudományos közlemények” és a „Legjobb Ph.D. dolgozatok” kategóriákban. A beérkezett 13, illetve 14 pályamunkából az Alapítvány kuratóriuma a legjobb közlemény kategóriában egy kimagasló publikáció első szerzőjének, Koncz Mihálynak, a legjobb dolgozat kategóriában a Kiss Antal által mentorált Albert Pálnak ítélte oda a 2024. évi I. díjakat.
A délelőtti szekció a Albert Pál (balról) és Kintses Bálint (jobbról) előadásával zárult.A Straub Napok egyik kiemelt eseménye a Venetianer Pál 90. születésnapja alkalmából május 21-én délutánra szervezett ünnepi előadás-sorozat volt, melyen kollégái, első- és második generációs tanítványai tartottak megemlékező előadásokat. A mini-szimpóziumot Venetianer Pál köszönő szavai zárták.