A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai között köszönthetjük Deli Máriát és Pál Csabát

2022. máj. 4. | Hírek

2022. május 3-án 110 jelölt közül választotta meg az Akadémikusok Gyűlése az MTA új rendes, levelező és tiszteleti tagjait, akiket az ezt követő MTA 195. közgyűlésen be is mutattak.

Új akadémikusokat 3 évente választanak, az előző alkalom 2019-ben volt. A tagjelöltekre az MTA tudományos osztályai tesznek javaslatot. Az osztályok jelöltlistáit az Elnökség egyesíti és ismerteti az Akadémikusok Gyűlésével, akik végül szavaznak a jelöltekről.

Idén az SZBK két munkatársát, Deli Máriát (Biofizikai Intézet tudományos tanácsadója) és Pál Csabát (Biokémiai Intézet tudományos tanácsadója) is beválasztották MTA levelező tagjai közé.

Deli Mária kutatási területe a vér-agy gát modellek és biológiai barrierek vizsgálatára fókuszál. Munkája hozzájárult olyan chip-eszközök kifejlesztéséhez, amelyek alkalmasak ezeknek a gátrendszereknek a tanulmányozására. Kutatásai rámutattak az agyi gyógyszerbevitel új lehetőségeire. Mikrofluidikai modellen igazolta, hogy a folyadékáramlásból adódó nyíróerő növeli az agyi endotélsejtek glikokálix-rétegének létrehozásában és a gátműködésben szerepet játszó gének kifejeződését és a negatív sejtfelszíni töltés létrejöttét. Pályája során Akadémiai Ifjúsági Díjat, Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat és Straub-plakettet vehetett át, és 10 diákja szerzett PhD fokozatot. 9 folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja és a Frontiers in Drug Delivery szakterületi főszerkesztője. Az MTA Neurobiológiai Tudományos Bizottság titkára.

Ajánlói: Alföldi Lajos, Kondorosi Éva, Keszthelyi Lajos, Nagy Ferenc, Ormos Pál, Venetianer Pál, Vígh László

 

Pál Csaba az antibiotikum-kutatás, az evolúció- és a rendszerbiológia területén ért el kiemelkedő eredményeket. A Biotechnológiai Nemzeti Laboratórium egyik alprogramjának vezetője, nevéhez két szabadalom köthető: egy genommérnöki eljárás (PCT/EP2017/082574) és új antibiotikum-jelöltek (PCT/EP2019/07341).  Tudományos eredményeit olyan vezető folyóiratokban publikálta, mint a Nature, Science, PNAS, PLOS Biology. Munkásságát Ignaz L. Lieben-díj, Szent-Györgyi Talentum Díj, Bolyai János Alkotói Díj, Akadémiai Díj (megosztott) ismerték el, fontosabb nemzetközi pályázatai az ERC Starting, ERC Consolidator, ERC Proof of Concept grants. Szerkesztőbizottsági tag Molecular Biology and Evolution, PLOS Biology és Biology Direct folyóiratoknál. Tagja az Academia Europaea-nak, az Európai Molekuláris Biológiai Szervezetnek (European Molecular Biology Organization, EMBO) és az Európai Mikrobiológiai Társaságok Szövetségének (Federation of European Microbiological Societies, FEMS).

Ajánlói: Albert Réka, Barabási Albert-László, Csermely Péter, Nagy László, Nusser Zoltán, Tamás Gábor, Pongor Sándor

Gratulálunk a tagsághoz!

 

Forrás: MTA https://mta.hu/