2025. nov. 10. | Hírek
Mottó: „Menjek vagy maradjak?”
Az SZBK Fiatal Kutatók Szemináriumsorozatának részeként az „Ismerjük meg egymást!” szemináriumok célja közösségünk erősítése és a fiatal kutatók közötti együttműködések ösztönzése. Az itt elhangzó előadások nem elsősorban a tudományos eredmények és a sikerek bemutatására szolgálnak, hanem inkább a kudarcokra, a kihívásokra és a sikerek mögötti történetekre helyezik a hangsúlyt. A cél, hogy felismerjük, mindannyian hasonló problémákkal küzdünk, mint a munka–magánélet egyensúly megtalálása, a saját és a mások elvárásainak való megfelelés, valamint a nehéz helyzetekből való felépülés.
November 6-án a fő téma a nemzetközi tapasztalatok voltak. Ana Martins, a Biofizikai Intézet tudományos főmunkatársa „Eljöttem és maradtam” című, személyes hangvételű előadásában bemutatta a Magyarországra költözés és az itt élés pozitív és negatív oldalait, amelyeket külföldiként tapasztalt meg. Ana Portugáliából származik, Lisszabonban szerezte meg PhD-fokozatát, majd posztdoktor kutatóként érkezett Magyarországra. „Szegeddel és Szegeden” szerelembe esve végül úgy döntött, hogy letelepszik nálunk. Számos nehézséggel kellett azonban szembenéznie, a nyelvi akadályoktól a bürokrácián át a kulturális különbségekig. Bár még ma is kissé kívülállónak érzi magát, úgy látja, hogy a Magyarországon élő külföldiek számára az élet, ha lassan is, de egyre könnyebbé válik.
A második előadást Szabó Milán, a Növénybiológiai Intézet tudományos főmunkatársa tartotta „A posztdoktori élet hullámvasútja külföldön és a hazatérés után” címmel. Milán több évet töltött Ausztráliában posztdoktorként, ahol számos előnyét és hátrányát tapasztalta meg annak, hogy mit jelent távol az otthontól élni és kutatni. Komoly kihívást jelentett számára az egyre növekvő számú projektekbe való bevonódás, a fokozódó felelősségvállalás, valamint a stabil állás reményének hiánya. Azonban a pályakezdő kutatói támogatások megkönnyítették visszatérését Magyarországra, és a külföldön kiépített kapcsolatrendszer, a megszerzett soft skillek, valamint a tudományos és személyes élmények kárpótolták a nehézségekért. Így a „hullámvasút” végül egy értékes karriertapasztalattá vált számára.
Az előadások után elhangzó kérdések és az azokra adott válaszok során szóba került többek között a mentorok, a szerencse, valamint a nyitottság és a rugalmasság jelentősége is. Az esemény szervezője, Wilhelm Imola külön kiemelte az eltérő nézőpontok megértésének és elfogadásának fontosságát úgy a tudományban, mint a magánéletben.