2026. febr. 27. | Hírek
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) Pro Scientia Életműdíját vehette át Dudits Dénes növénybiológus akadémikus a testület 2026. február 26-án tartott éves közgyűlésén.
A nemzetközileg is elismert kutató 1970-ben csatlakozott az MTA Szegedi Biológiai Központhoz (SZBK), ahol megalapította a búza szövettenyésztési és sejtgenetikai laboratóriumot. 1989-ben megválasztották az SZBK Növénybiológiai Intézetének igazgatójává. 1997 és 2009 között főigazgatóként vezette a kutatóközpontot, amely irányítása alatt a régió egyik legkorszerűbb molekuláris biológiai központjává vált, és elnyerte "Az Európai Unió Kiválósági Központja" címet.
1995-ben az MTA levelező, majd rendes tagja, 2008 és 2014 között alelnöke. Munkássága kiemelkedő szerepet játszott a modern növényi sejtbiológia hazai fejlődésében. Kutatásai többek között a géntechnológiára, a stresszbiológiára, a klímaalkalmazkodásra és a génszerkesztésre irányulnak.
Dudits Dénes köszönőbeszédében hangsúlyozta: sikerei az SZBK kutatóinak közös munkáját dicsérik, ő maga pedig főként az új kutatási irányok hazai meghonosításában vállalt szerepet.

Az életműdíjhoz szívből gratulálunk!
Forrás: Szeged.hu és Szeged365.hu
Képek forrása: Szabó Luca (Szeged.hu)