HUN-REN Biological Research Centre, Szeged 
Jun 11, 2025 | News
Idén június 15-én lenne 100 éves Farkas Gábor növényfiziológus professzor, a hazai modern növényélettani és növényi kórélettani kutatások megteremtője, aki a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetének (korábban MTA Szegedi Biológiai Központ Növényélettani Intézetének) első igazgatójaként meghatározó szerepet játszott az Intézet profiljának kialakításában.
Farkas Gábor (1925–1986) a növényi kórélettan hazai megteremtője, a terület nemzetközileg elismert szaktekintélye, kiváló oktató és kutató, akire ma is méltán tekintünk a legnagyobb hatású hazai tudósok egyikeként.
Kvalitásai már az elemiben megmutatkoztak, tehetségére fiatalon felfigyeltek. Kiemelkedő középiskolai tanulmányainak köszönhetően felvételt nyert a „tudós tanárok” nevelése iránt elkötelezett Eötvös József Collegiumba, amit különleges elismerésként élt meg, és későbbi életpályáját is ez a momentum határozta meg. Az akkori (1943) igazgató, Szabó Miklós hatására fordult érdeklődése a matematika és a fizika területéről a természetrajz, a biológia és a kémia felé, hogy ezeken a tudományterületen is évfolyamának legkiválóbb hallgatójaként teljesítsen az egyetemi évek alatt. Kiemelt érdeklődést tanúsított a növények iránt, és egyedülálló megfigyelőképességét a hazai virágos növényekről készített, több száz akvarelljében is érvényre juttatta.
Tudományos pályafutását a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem) Növényélettani Tanszékén, Gimesi Nándor akadémikus szárnyai alatt kezdte, akitől lehetőséget kapott a növényélettan gyakorlati oktatásának megreformálására. A modern alapokra helyezett növényélettani oktatás jól tükrözte azt az újító szemléletet, amely Farkas Gábor egész életét és munkásságát áthatotta.
Röviddel azután, hogy 1949-ben summa cum laude minősítéssel egyetemi doktorrá avatták, útja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetébe, majd a Növényvédelmi Kutatóintézetbe vezetett. Innen került 1971-ben Szegedre, hogy az akkor létesített Szegedi Biológiai Központ Növényélettani (ma Növénybiológiai) Intézetének igazgatójaként bontakoztassa ki sokszínű tehetségét és a növényélettan, a növényi kórélettan, valamint a növényi biokémia területén szerzett tudását és kutatási tapasztalatait, amelyek akkorra már a nemzetközi tudományos élvonalba emelték a nevét.
Az Intézet munkatársainak magva a Növényélettani Tanszéki Kutatócsoportból került ki, amelynek 1962-től a vezetője volt. A munkatársak kiválasztása, az intézeti tematika kialakítása, az intézeti élet és a mindennapok légkörének megteremtése egyaránt Farkas Gábor kiváló szervezőkészségét, emberismeretét, éleslátását és széles körű tájékozottságát tükrözte. Rátermettségével kiválóan összekovácsolta az Intézet közösségét, a „tűrhető emberi hangulatra” – ahogyan ő fogalmazott – mint „a munka alapfeltételére” különös figyelmet fordított. A fiatalokban, akiknek tanítását mindig is szívügyének érezte, kitűnő érzékkel ismerte fel a tudományos kutatómunkára való rátermettséget, és mindent megtett azért, hogy tehetségüket minél inkább kibontakoztassák. Ahogy egy korabeli interjúból is kiderül: büszkén vállalta az ország akkori legjobb műszerezettségű – 1971-ben több mint 300 ezer dollár értékű műszeres infrastruktúrával kialakított, és ily módon egész Közép-Európában egyedülálló felszereltségű – Szegedi Biológiai Központ intézetigazgatói megbízatását, és különleges adottságként szólt arról, hogy itt „kezdeményező munkára kapnak lehetőséget a fiatalok”. A Szegedi Biológiai Központ sok fiatal kutatója neki köszönhette a tudományos pályán való elindulását, sikeressé válását.
Az 1950-es évek korszellemétől eltérően Farkas Gábor már pályája legelején is vallotta, hogy a kutatási eredményeket a legkiválóbb nemzetközi fórumokon kell megmérettetni, így kezdettől arra törekedett, hogy tudományterületének legrangosabb nemzetközi folyóirataiban publikáljon. Minden egyes írását példaértékű precizitással szerkesztette és csiszolta tökéletesre, amiben a pontos és egyértelmű közlésre való törekvése mellett kiváló nyelvtudása is fontos szerepet játszott – tökéletesen beszélt angolul, németül, franciául, oroszul és olaszul. A Nature öt cikkét közölte, de összesen száznál is több írása jelent meg a legjelentősebb nemzetközi folyóiratokban: a Science, a Naturwissenschaften, a Virology, a FEBS Letters, a Phytopathology és a Journal of Phytopathology, az Archives of Biochemistry and Biophysics, a Physiologia Plantarum, a Phytochemistry hasábjain, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A FEBS Letters szerkesztőbizottságának tagjaként mintegy ezer kézirat lektorálásában vett részt. Gyakran kollégáival is angol, német és francia nyelven értekezett a tudományról, amiben az ösztönző erő mellett a nyelvek szeretete is visszatükröződött.
A magyar növényi kórélettani iskola megteremtésével kimagasló hazai és nemzetközi elismerést vívott ki magának, de az elismerésben soha nem „lubickolt”, azt sokkal inkább a tudománykommunikációra, az emberi kapcsolatok ápolására és bővítésére használta fel.
Hitt abban, hogy tehetséggel és kitartó munkával Magyarországon is lehet olyan tudományos értékeket teremteni, amelyek a nemzetközi élvonalba emelik hazánkat, és az eredmények őt igazolták: tudományos életműve nemzetközi mércével mérve is kimagasló, G. L. Farkas – ahogyan cikkeit jegyezte – máig a növényi kórélettan és a növénybiokémia egyik legkiemelkedőbb személyisége.
Mindenekelőtt a növények szárazságtűrésének élettanával és a betegségekkel szembeni ellenállás problémakörével foglalkozott, eredményeit a fent idézett interjúban így összegezte röviden: „a legfontosabb talán annak felismerése, hogy a növények vírusos, gombás és baktérium okozta betegségei változásokat idéznek elő a növények légzési anyagcseréjében. Ezt a folyamatot magától értetődően nem emberi szempontból kell elgondolni. Ez a folyamat a cukorféleségek biológiai elégetése; a növénynek szükséges energia ennek során termelődik. A betegségeknek ellenálló növényfajtákat így lehet felismerni. A légzés biokémiai mechanizmusán keresztül valósul meg a növények fertőzés elleni védekezése is. […] A növényeknél a kórokozó oxidációt indukál, és így saját magát mérgezi.”
Pályája kezdetén a rozsdafertőzött búzanövényt és a dohánymozaik-vírus okozta nekrotikus léziókat vizsgálta. Feltárta a beteg növényi szövetekben lejátszódó enzimológiai változásokat, rámutatott ezek kulcsszerepére a növényi kórfolyamatok, illetve a növények betegséggel szembeni ellenálló képessége szempontjából. Foglalkozott a növényi nukleinsav-anyagcsere különféle hatásokra (pl. fertőzés, stressz, szeneszcencia) bekövetkező változásaival, amit nemcsak a növényi egyedek, hanem az egyes sejtek szintjén is tanulmányozott. Legkedveltebb kísérleti „alanyai” a patológiás biokémiai változások mélyreható vizsgálatára legalkalmasabbnak talált növényi protoplasztok és a cianobaktériumok voltak. A növényi fenolok növénypatológiai és rezisztenciafolyamatokban betöltött szerepét összegző írása, amelyet Király Zoltán kollégájával együtt írt (Role of Phenolic Compounds in the Physiology of Plant Diseases and Disease Resistance. J Phytopathol.1962;44:105–150.) sokáig a növénykórélettani szakirodalom egyik legtöbbet idézett cikke volt.
Növénybiokémiai ismereteit az 1968-ban megjelent Növényi anyagcsere-élettan című könyvében foglalta össze, amelyet 1978-ban átdolgozva Növényi Biokémia címen adott ki az Akadémiai Kiadó. A könyv 1984-ben megjelent átdolgozott, bővített kiadása sokáig alapműve volt a növényélettannal és -kórélettannal foglalkozó kutatóknak éppúgy, mint a tantárgy egyetemi oktatásának. Ő maga is aktívan részt vett a szegedi egyetemi hallgatók képzésében, és előadóként különleges színt vitt az oktatásba. Az Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának elnökhelyetteseként (1973–1976) fáradságot nem kímélve tett azért, hogy a hazai biológiai oktatás és kutatás a legkorszerűbb irányokat kövesse és a legkorszerűbb módszereket alkalmazza.
Szakmai érdemei elismeréseként 1964-ben az MTA levelező tagjává, 1976-ban az Akadémia rendes tagjává választották, de akadémikusként is megőrizte barátságos és közvetlen személyiségét. Örömmel vett részt az Intézet farsangi mulatságain, kedvelte a művészetet, az operát. Futballozott és pingpongozott, és boldog volt, ha megoszthatta úti élményeit a körülötte lévő fiatalokkal, munkatársaival. Az utazás az egyik legkedvesebb időtöltése volt, legyen szó akár szakmai tanulmányútról Kanadába, Versailles-ba, Madisonba vagy Moszkvába, előadókörútról Indiába vagy Vietnámba, vagy kongresszusi részvételről Edinburghtől Tokióig és Minneapolistól Mexikóvárosig. Szomjazta más népek, földrészek, kultúrák megismerését, és az így szerzett tapasztalatait éppoly lényeglátóan adta át környezetének, mint ahogy az írásait fogalmazta. Nemcsak szakmai tudása, de általános műveltsége is kiemelkedő volt. Igazságszeretete és az igazság melletti kiállása, bölcs humanizmusa, őszintesége és humora minden tettét és megnyilatkozását áthatotta. Akik ismerték, tisztelték és szerették.
Sok éven át méltósággal viselt, súlyos betegsége röviddel a 61. születésnapja előtt vetett véget életének. Halálos ágyán is dolgozott: Növényi biokémia könyvének harmadik kiadása már utolsó erejével készült, s a megkezdett angol fordítás befejezésére már nem maradt ereje. Pályatársai – köztük Király Zoltán növénypatológus akadémikus, Solymosi Ferenc, aki Farkas Gábor nyugdíjba vonulásakor, 1984-ben vette át tőle az SZBK Növényélettani Intézetének igazgatói posztját, Jermy Tibor agrozoológus akadémikus és Marton János, aki az SZBK könyvtárosaként szinte naponta találkozott a folyóiratokban elmélyülő Farkas Gáborral – megrendülten búcsúztak egy különleges és nagy embertől, aki „nem tűnik el, mert maradandót alkotott”.
Király Zoltán: Farkas Gábor (1925–1986) – Botanikai Közlemények, 1987–1988 július–december (74–75. kötet, 3–4. füzet, 259–261. oldal)
Solymosy Ferenc: In memoriam Farkas Gábor – Biokémia, 1986. 10. évf. 2. sz. 79–86. oldal
Marton János: Farkas Gábor 1925–1986 – Szegedi Könyvtári Műhely, 1986, 3–4. szám, 214–215. oldal
Jermy Tibor: Farkas Gábor 1925–1986 – Magyar Tudomány, 1986, 93. kötet, 12. szám, 989–991. oldal
Ökrös László: Kutatók a biológiai központból – Farkas Gábor (interjú) – Délmagyarország, 1971. március 11-i lapszám, 5. oldal
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Farkas Eugéniának, Farkas Gábor özvegyének, aki beszélgetésünk során a kiváló tudós emberi oldalát is megmutatta.
Dr. Bokor Dóra